A kórház falain belül sokkal lassabban telik az idő. Főleg, ha az ember hozzá van kötve egy infúziós állványhoz.

Azt hittem a másfél hetes kórházi megpróbáltatások sikeresen véget értek és bár bizonytalanul, de hazajöttem nekilátni az új életrendem kialakításához. Csakhogy két nap múlva ismét a kórházban kötöttem ki. A legújabb diagnózis hasnyálmirigy gyulladás.

Én otthon eleinte csak annyit éreztem, hogy nő a hasam. Igazság szerint ezt már a kórházban kezdtem érezni, de ott még örültem neki, mert az előzőleg jelenlévő homorúság után végre súlygyarapodásnak véltem, ami igen ráfért a 49 kilós fizikumomra. Nade ez a növekedés kezdett egyre kényelmetlenebbé válni, feszült, nem tudtam vele hajolni és végállapotában olyan volt, mintha szét akarna repedni, de durván. Ez már fájt is. Szóval más alternatíva nem nagyon lévén, irány újfent a kórház, ahol igen meglepődtek, hogy már megint megjelentem. Aztán a vérvétel után a verdikt: két napi koplalás, ami azt jelenti, hogy még vizet sem ihatok, infúzióban kapok némi életben tartó folyadékot az ereimbe, és utána meglátjuk. Fúú, nagyon sötétnek láttam az egészet. Nem elég, hogy már eddig sem ehettem azt amit akarok, amikor akarom, számolgatni kellett szénhidrátokat, órákat, perceket, most még ez is megszűnik és ehetem a nagy semmit. Én, aki egyébként imádok enni.

Volt az infúzióban valami szedáló hatású szer is többek között, így tudtam napközben aludni, de így is elég kemény két nap volt. Az első nap főleg szomjúságot éreztem, de második napra beköszöntött az éhségérzet is, szóval nagyon reménykedtem, hogy harmadik nap már kapok némi táplálékot normál úton is. Kaptam. Egy zsömlét. Majd délben 4 kanál fehér rizst, és este egy újabb zsömlét. Mindegy, örültem nekik nagyon. Csak amikor már harmadik nap is ugyanezeket kaptam, a rizs helyett főtt krumplival, kezdtem unni kicsit. De meg kell mondjam nem nagyon vagyok válogatós. A fő problémám ezekkel a kajákkal a mennyiségük volt. Én legalább 3 zsömlét szerettem volna egyszerre és egy púpos tányérnyi rizst, vagy krumplit. Azaz tovább folyik az éhezésem.

Egy hét elteltével ismét haza engedtek. Igaz a vércukor szintem továbbra is össze-vissza ugrál, igaz, hogy nem nagyon tudom mi is ez a számomra megintcsak új hasnyálmirigy-diéta, dehát lehet ők sem tudták. Egyelőre próbálkozom magamtól, de azt hiszem elmegyek egy másik helyre, ahol talán többet fognak tudni mondani, ellátnak információkkal és válaszolnak a kérdéseimre, mert így elég bizonytalannak érzem magam. A mostani feladat: éljem túl a hétvégét.