Ismét hazaérkeztem a kórházból, totál dejavu érzés. Felajánlották, hogy maradhatok még ha akarok, de már nagyon nem akartam, összesen - pár nap híján - egy hónapot voltam hospitalizálva, több volt, mint elég. Azért ajánlották fel, mert alapvetően még mindig nem tudták beállítani a vércukor szintemet, tehát nagyjából ugyanott tartunk, mint a legelején. Azt mondták nem vagyok egy hétköznapi eset, rajtam többet kell dolgozni, mint a többieken. Ígyhát tovább keresik miért nem vagyok egyensúlyba állítható az otthagyott több liter véremből (oké, annyi nincs, de nekem a sok vérvétel után úgy tűnt), míg én itthon próbálkozom az inzulin tolljaimmal.

Viszont ez utóbbi kórház mégis jobb volt. A doktornő sokkal kompetensebb és kedvesebb, a környezet kevésbé lepusztult, valahogy több reményt adott, mint az első hely. És több önbizalmat is. Ott kezdtem rájönni, hogy ha nagyon odafigyelek előbb-utóbb valamilyen szinten képes leszek bizonyos keretek között tartani a cukorszintemet. Még így is, hogy össze-vissza ugrál.