Szinte hihetetlen. Azt gondoltam, hogy Londonban mindent lehet kapni, illetve amit nem, az nem is létezik. De szénhidrát csökkentett élelmiszert alig találok. Mindössze szénhidrátmentes tészta alternatívák vannak, abból sem sok, meg néhány Atkins nevével fémjelzett kávé- vagy csokiital, plusz müzliszelet. És ennyi. Pedig jó pár boltot bejártam. A Waitrose nevüben (a nem magyar billentyüzetemen nem igen van hosszú ü meg ö, elég bénán néznek ki így a szavak:), pedig elötte azt olvastam egy újságban, hogy ott árulnak, azt a választ kaptam, hogy volt egy darabig, de mivel nem vették az emberek, így abbahagyták az árusítását. Mit esznek itt a diabéteszesek? Otthon (Bp-n) lementem a sarki Sparba és még válogathattam is a különbözö fajta diab kenyerek között, meg vannak ugye a diab részlegek a boltokban. Nos, itt nincsenek. Még a bioboltokban sem. Gluténmentes cuccok vannak, de szénhidrát csökkentetteket nem találok. Egyfolytában salátát enni meg nem bírok, mert éhenhalok töle. Szóval hüha, erre nem számítottam.

Persze nem adtam még fel, hogy valahol csak találok valamit, de ha van, jól el van rejtve.

Nos, ez is elérkezett. A kezdeti ki-sem-merek-mozdulni-a-négy-fal-közül után most elég rendesen kimozdulok. Jó messzire, a távoli Angliába. És nem egy-két hétre, hanem hat teljes hónapra. Legalábbis ez a terv.

Nade, hogy néz ki ez a gyakorlatban, amikor útitársam a diabétesz? Fogalmam sem volt róla, így saját kisebb kálváriám megjárása után szertném átadni az immáron kész csomagot azoknak, akik hasonló kalandokra adják a fejüket. Akiket a lényeg érdekel, ugorjanak az utolsó bekezdésre, mert most először a kis kálváriámról írok. A diab dokinénim arra a kérdésemre, hogy lehet-e fél éves inzulinadagot kiíratni, azt mondta, hogy persze, minden további nélkül, csak szóljak a háziorvosomnak, hogy írja rá a receptre, és kész. Én így is tettem, mire a háziorvosom kiakadt, és azt mondta, hogy ő bizony nem írja ki, menjek vissza a diabetológiára és írassam ki ott. Itt persze nem értettem a dolgot, hogy az orvosok nem kommunikálnak vajon egymással, mert pl túl sokan vannak és amiatt ez nem lehetséges, vagy nem tudom, mindenesetre visszamentem. Ezt ugye mindenki tudja, hogy mit jelent, egy órácska várakozás itt, másfél-két órácska ott, plusz utazás a kettő között, mert nem egy helyen vannak. A diabetológián a doktornő először is utánanézett, hogy hogyan is kell eljárni akkor ilyen esetben, majd megírta a recepteket, illetve az asszisztense, jó adag paksaméta volt, én teljes bizodalommal átvettem, és már rohantam is a gyógyszertárba, hogy legyek már túl ezen az egészen. De a gyógyszertárban kiderült, hogy tulajdonképp minden rendben volna, úgy, hogy vittem az orvosi igazolást és azt lefénymásolták maguknak, csak egy pici probléma van, amit én fedeztem fel, miszerint egy másik inzulint sikerült felírni, nem azt, amit most használok. Enyhén összeomlottam, hogy ennek csak nem akar vége szakadni. Telefon, szaladgálás, taxi vissza az sztk-ba, receptcsere, újra gyógyszertár, és véégre meglett az egész inzulin adag. Huhh.

A repülőtéren sincsenek hozzászokva (még?) egy ekkora mennyiséghez, mert az átvilágítás során gyanúsan nem akart az a táskám tovább jönni, amiben ez a jó pár ampulla inzulin lötyögött. Aztán ki is kapták, és először csak kézi készülékkel vizsgálgatták a táskát kívülről, miközben én szóban meséltem, hogy mi a helyzet, aztán mondták, hogy bocs, de ki is kell venniük és megnézni 3D-ben is. Megtörtént, elvitték megmutatni a többi kollegának is, hogy legközelebb ez már ne legyen újdonság, elnézést kértek és mehettem tovább. És ennyi. Semmi további említésre méltó esemény nem történt.

Tehát levonandó tanulság; ha valaki 3 hónapi adagnál több inzulint szeretne valamilyen okból kifolyólag, a diabetológusával írassa fel a receptet, mert a háziorvos nem írja (írhatja?) fel.

Sokat lazultam az elmúlt időszakban ezzel a cukorbetegség dologgal kapcsolatban. Már nem nézem a perceket, a grammokat, nem esem pánikba, ha valami más adat néz vissza a vércukormérőmről, mint ahogy annak normális esetben lennie kellene. A még a blog elején írt napirend rég elfeledve. A kedvenc kajáim visszacsempészve az étlapra kisebb mennyiségben. Szóval nem görcsölök már úgy rá. Megszoktam? Elfogadtam? Beletörődtem? Belelazultam? Nem tudom melyik. De így azért könnyebb. Jó lett volna tudni még a legelején, hogy ez lesz, hogy ne parázzak, nem a diabétesz lesz az életem irányítója. Mert akkor ugye totál úgy tűnt és jól kétségbe voltam esve. Nem kell. Nem kell kétségbeesni.

Ma elmentem egy biologikusan gondolkodó orvoshoz. Ez egy viszonylag új kifejezés, bár az elgondolás maga nem tegnap született. Mindenesetre totál megnyugodva - kisimulva jöttem el tőle. Ő végre nem ellenségnek tekinti a szervezetemet, ami ellen harcolni kell, hanem a legjobb barátomnak, aki segíteni akar. És ez sokkal jobban esik a lelkemnek, mint az előző variáció. Ezért kifulladva és életkedvemet vesztve az akadémikus orvoslás útmutatásának megrögzött követésétől, ami sajnos egy tapodtat sem vitt előbbre, elindulok ezen az úton és meglátjuk mi lesz.

Nem tudom létezik-e még egy ilyen össze-vissza vércukor naplóval rendelkező diabéteszes, mint én. Néha elmerengek, hogy lehet, hogy igen, és lehet, hogy ő is össze van kicsit zavarodva néha, hogy mit csinálhat rosszul, vagy mit kellene jobban, vagy már neki is elege van, mint nekem és kezd nem annyira foglalkozni a dologgal. Ugyanis odáig jutottam, hogy amikor nem igazán foglalkozom vele, hogy mit eszek, nagyon azzal sem, hogy mikor, csak kábé, nos, ugyanolyan eredményeket produkálok, mint amikor minden milligrammot és percet számolok. Valahogy ennek nem így kellene lennie azt hiszem. De így van. A Levemir - Novorapid páros nem nagyon váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A reggeli értékeim továbbra is elszálltak, a tizennel kezdődés az alap. És hipózok is rendesen, az átlag az a  heti 6 darab. Az éjjelieket "különösen kedvelem". Már a diab. dokinéninek sincs több ötlete, úgy tűnik. Nos hát, lehet, hogy így maradok?

Szóval kábé egy-másfél hétig bírta. Vagy én őt. Levemir mostanra nagyon nem tűnik az igazinak. A heti három éjjeli 2 egész valahanyas hipó garantált. Plusz a napközbeniek. És rengeteg hiper is hozzá még. Nem tudom hogy mennek ezek a dolgok, de a diab dr nőnek arcizma sem rezzent ezeket látván a cukor naplómban, annyi változtatást javasolt, hogy adjam be az esti Levemirt 9 helyett 7-kor. És akkor ezzel jól el van intézve. Mondanom sem kell, hogy semmit sem javít ez a helyzeten. Kicsit értetlenül állok a dolog előtt, mert most akkor ezt kaptam egy évre, pedig ettől úgy tűnik még a Lantus is jobb volt. Mert ugye a fő galibát a reggeli tizen sok értékek okozták, de ez a Levemirrel sem oldódott meg, csak most már legalább sok éjjeli hipó is van.Nem az lenne a cél, hogy összébb rendezzük ezeket az elkószált értékeket? Vagy a kézszéttárás esete áll fenn, amikor már feladja a nagy tudású fehér köpenyes is? Hajjaj, micsoda nyárnak nézünk elébe...

A természetgyógyász doktornőnek az egyik előnye, hogy a rendelőjében géppel mért változásokat párhuzamosan tudja kórházban laborvizsgálattal kontrollálni. Ugye eredetileg hemzsegtek bennem a gyulladások, amik hangot is adtak jelenlétüknek fehéren-feketén laborleletek formájában. A legutóbbi leletemben azonban már sehol semmi gyulladás terén, egyik marker sem jelzi. Ellenben az anti-TPO szintem kb. 17-szerese a normál értéknek, ami a pajzsmirigyem autoimmun lázongására utal. Így hát mivel a mostani Joalis cseppjeimet más szervcsoport méregtelenítésére kaptam, a pajzsmirigyem két hónapig azt csinál, amit akar (addig tart egy üveg csepp), és per pillanat nincs túl virágos formában, ahogy látom. Ezért aztán utánanéztem, mit lehetne tenni addig is. Találtam egy étrend kiegészítő kapszulát, ami pont az immunrendszer modulálásával foglalkozik, és még utánaolvasván is szimpatikusnak tűnt, plusz ismét tavasz van, és lendületet kaptam, gondoltam mi bajom lehet (nincs tapasztalat mellékhatásokról 15 éve, az útmutatóban szerepel). Tehát megtámogatom magam még némi immunmodulátorral, amit kifejezetten melegen ajánlanak autoimmun betegségekre.

Ami a természetgyógyász doktornőm másik előnye, hogy nem adja fel. Igyekszik optimistának maradni, és kőkeményen hinni abban, hogy még akkor is, ha egyelőre nem úgy tűnik, de előbb-utóbb a végére érünk a cseppeknek.

Ami a hátránya, hogy minél többször járok nála, úgy tűnik annál inkább nyúlik az előrevetített együtt töltött időnk hossza. Eleinte még csak pár hónapról volt szó. Aztán jött az előreláthatólag egy év. Most meg már másfél-két évre szökkent ez az intervallum. Mármint, hogy addig fogom tölteni magamba a cseppecskéket. Jahj.

Azt azért hozzá kell tennem, hogy jobban vagyok. Mindenképp. Sőt, vannak napok, hogy egész jól vagyok. Mostanra elértünk oda, ami másoknak a kezdet; foglalkozhatok a vércukorszintemmel csak és kizárólagosan, a többi extra tünet szép lassan elmúlt. Most már csak a vércukorszint idegbeteg ingadozása az egyetlen, ami nem normális. Hhhát, 2 év kellet, hogy eljussunk ide...

Elasszociálgatva úgy hangzik számomra, mint egy orosz férfinév. Arról meg a Vodka után a masszívság ugrik be. Szóval mi van, ha a Levemir egy olyan masszívan ütős cucc, mint a Vodka?

A legutóbbi viziten a diab.dokim elborzadt a cukornaplóm láttán és azonnali változtatást javasolt. A meglévő napi 4-szeri szúrás helyett legyen inkább napi 5, és a Lantust váltsuk fel a Levemirrel. Eme utóbbi gyors párja a NovoRapid, de mivel nekem még van néhány Apidra tollam, így ezeket még elhasználhatom, mert elvileg behelyettesíthetőek egymással. A legdurvább látványok a naplómban, a jópár 17-22 közötti szinten kívül, a reggeli tizenvalahányok voltak. Így hát ezek képezik az első célpontot, hogy redukáljuk le őket minimum egy jegyűre, de még jobb lenne 5 körülire. Eleddig úgy tűnik ezt feladatot képes teljesíteni a Levemir. De nézzük meg mit tud pár hét múlva.

Ez az első utántöltős tollam. Az első benyomásom róla, a kezemben tartva, hogy jó nehéz (az eddigi egyszer használatosokhoz képest). Most olvastam a neten valahol, hogy mivel úgy néz ki, mint egy igazi toll, ezért nyilvános helyeken is lehet használni. Nos, ezen muszáj volt hangosan nevetnem.

Íme ő, az új barátom:

Vagy pongyola pitypang, mint olvasom. Plusz még kutyatejként is ismerem. A lényeg, hogy nagyszerű emésztésjavító hírében áll, és mint ilyen rögvest bekerült a kipróbálandók listájába. Kb egy hónapja eszegetem. A leveleit, meg a virágos szárát. Olyan keserű, hogy hasonlót is nehéz találnom hozzá gondolatban, de mint mondottam vala még régebben, engem ilyesmi nem állít meg. És az a helyzet, hogy így egy hónap távlatából visszatekintve, jobb lett az emésztésem. A puffadás kevesebbszer látogat meg és nem annyira brutál módon adja elő magát, hányingerem szinte alig volt azóta, amik óriási előrelépések, mert bármily kicsinek hangzanak is ezek a dolgok, rendszeresen tapasztalva igencsak el tudják venni az ember kedvét. Nos, persze fennáll annak a lehetősége, hogy a pitypang az utolsó, ami mindezt előidézte, mert kémiailag semmiféle bizonyítékom nincs erre nézvést. Könnyen meglehet, hogy az előbukkanó napsütés az oka, vagy a jobb levegő, vagy hogy a szomszédaim kevesebbet buliznak, és így én többet tudok aludni, nem tudom. Mindenesetre befejezem ezt a saját magamnak előírt kúrát a pitypanggal; amíg lehet naponta háromszor elmajszolok egy-egy levelet kaja előtt.

7, azaz hét hónapig gyűrtük egymást, az aranyér meg én. Mint tavaly októberben írtam bepróbálkoztam jó pár dologgal, hogy meggyógyuljon, elég enyhe sikerrel. Ahogy a proktológus mondta a típus megnevezése: első stádiumú belső. Ami annyit tesz, hogy elvileg kezdeti fázis, hamar rendbe lehet hozni. Aha. Nem tudom kinek mi a hamar, de nekem több, mint fél év nem tűnt annyira rövidnek, főleg a kellemetlen érzetekkel megtámogatva. Még egy mozi filmet sem tudtam felhőtlenül élvezni, mert az ottani székek bár kényelmesek, de csak annak, akinek nincs aranyere.

Tehát folyamatosan nyitott füllel és szemmel jártam, hátha van valami, ami segít. Legújabb természetgyógyász ismerősömnél találtam meg a választ: U vitamin. Elvileg az egész tápcsatorna nyálkahártyáját rendbe teszi, és ebbe ugye beletartozik a csatorna vége is. Beszereztem az egyébként meglehetősen jelentéktelen külsejű dobozkát, úgy háttérbe szorult a többi vitamin között a boltban, hogy alig találtam meg, illetve utána néztem még a neten, ahol kiderült, hogy van többek között ez a vitamin a savanyú káposztában is. Én meg mivel nagyon szeretem ama étket, abból is bespájzoltam egy jó adagot, és hadd szóljon, elkezdtem az U vitamin kúrát. Már az első héten éreztem némi enyhülést, ami aztán stagnált, és igazán másfél hónap kellett ahhoz, hogy a sajna addig jól ismert kellemetlen érzés teljesen eltűnjön. Vééégre.